Főtiszteletű Püspök úr!

Majsai Tamás református lelkész nyílt levele Bölcskei Gusztáv püspökhöz Horthy Miklós emléktáblájának újraavatása ügyében.

Kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban!

Te, mint a magyar történelem korrekt ismeretével rendelkező szellemi kiválóság, pontosan tudod, hogy ki volt Horthy Miklós. Tudod azt is, hogy az általa fémjelzett rendszerben tengernyi brutális embertelenségre került sor (a mindenki által jól ismert részleteket itt még érintőlegesen is fölösleges lenne felemlítenem), és tisztában vagy azzal is, hogy a rendszer bizonyos eredményei, és az, hogy a vidék zsidóságának teljes kiirtását követően Budapest zsidóságának deportálásához a különféle presszióknak engedve a kormányzó végül már nem járult hozzá, sem rendszerének alapvetően ahumánus és gyilkos karakterét nem teszik feledhetővé, sem pedig azt a bűnös politikai rövidlátást, amellyel az országot hozzáláncolta a világtörténelem leggaládabb birodalmi alakulatához.

Kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban, Te, a keresztény etika egyetemi tanáraként és papi főméltóságként mindezek tudatában fogsz ma (talán református lelkészi palástban is), és minden bizonnyal Bibliával a kezedben, sőt, e Bibliából, zsidók és keresztények nagy részben közös szentiratából isteni szavakat idézve közreműködni abban, hogy a magyarországi református egyház legpatinásabb oktatási intézményében legitimációhoz jusson egy sajátos ízlésvilágot képviselő (a kereszténységet látványosan megtagadó) egykori diákcsoportnak egy háborús bűnös és tömeggyilkos emlékének ápolására irányuló merénylete, és ami ennél is rettenetesebb, „erkölcsi" pecsétet fogsz tenni arra, hogy az ország nálatok felnevelkedő leendő elitjét ezután az a lelki-szellemi pedofília fertőzze, amely e tábla naponkénti látványából forrásozik tanárok és diákok felé egyaránt. Az emléktáblát visszaállító Kollégiumi Baráti Kör elnökének, Győri Jánosnak elképesztő érvelése, és még inkább az, hogy gondolatait az intézményetekben tevékenykedő nagyszámú tanári közösség is szó nélkül hagyta, csak aláhúzza e félelmet. Az elnök úr szerint ugyanis nem az Ukrajnába és a gázkamrákba, valamint munkaszolgálatra küldött fél millió magyar zsidó mártíriuma, nem a rendszer ellenzékével szemben alkalmazott embertelen galádságok, vagy a náci birodalom iránti ostoba odaadás oltárán feláldozott kétszázezer magyar katona és a civil lakosság ezreinek az élete, valamint a csatlós Magyarországra váró háború utáni megpróbáltatások jelölik ki a kormányzó működésének történelmi helyi értékét, hanem az a jövő, amelyben „az általa képviselt értékek" – így Győri elnök úr és az ő reményei – „a Kollégium – és ezzel együtt a magyar kultúra – elfogadott, kanonizált értékeivé" válhatnak.

Kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban, a minap szerzője voltál annak a közös egyházfői nyilatkozatnak (igaz, majd három hétig gondolkoztatok rajta), amely a Parlamentben történt aljas tiszaeszlározást követően arról beszélt, hogy „hitünk, emberségünk semmilyen körülmények között nem fér össze az antiszemitizmussal, a vallási közösségek, népcsoportok elleni gyűlöletkeltéssel", és amelyben figyelmeztettetek a közélet kiemelt szereplőinek a „gyűlöletkeltéssel való szembeszállásban" viselt megkülönböztetett felelősségére. Te most ezzel szöges ellentétben egy olyan rendezvényt támogatsz, mi több, ott még köszöntőt is mondasz, amelyen emléktáblát helyeznek egy olyan elkötelezett antiszemitának, aki annak a magyar rezsimnek volt az első számú vezetője, amely e szellemtől hajtva tömeges zsidógyilkosságokban vállalt jóvátehetetlen bűnrészességet. Teszed ezt ráadásul úgy, hogy tudod, az általad vezetett egyházkerület által – illetve az adófizetők jelentős támogatásával is – fenntartott gimnázium és kollégium eddigi szeplőtelen múltjának tervbe vett meggyalázása, illetve a lelkek megbotránkoztatásának és az országban egyébként is eluralkodó rettenetes ellenségeskedés és mentális brutalizálódás ellen nagyon sok százan emelték fel szavukat, és tudva azt is, hogy a tiltakozás honlapján olvasható kommentek szerzőinek mintegy fele a legsúlyosabb óvásokat fogalmazza meg, és annak ad hangot, hogy szégyellik magukat és egyházukat e tett miatt.

A Horthy előtt hódolók köreiben gyakran hangzik el az az érvelés, hogy egy demokráciában illik tiszteletben tartani a másféle történelmi hagyományok és történetinterpretációk jegyében megfogalmazódó identitások jogát az emlékezésre. Utalhatnék itt persze arra, hogy a Názáreti követői egy nem e világban horgonyzó ország polgárai, ám most mégis inkább arról kérdezlek meg, hogy mit gondolsz, vajon milyen típusú identitást sértene, ha a Krisztus szolgája kifejezetten elutasítaná egy háborús bűnös kultuszának és rehabilitációjának a felkarolását, éspedig annak a kétfelé sántikálást nélkülöző világos kifejezésre juttatásával, hogy az százezreket és milliókat alázna meg fájdalmukban és emlékeikben, és emellett szembe is menne a nácizmus utáni civilizált emberiség alapvető értékrendjével? Megkérdezlek továbbá arról, hogy a fentebb idézett nyilatkozatban megfogalmazott hitvallásotokat megélő pasztorális szolgálatod miért nem arra irányult inkább, hogy e rettenetes ötlet gazdáit az ügy szellemi összefüggéseinek a felismerésére segíted (elmagyarázva nekik pl. azt, hogy az, aki Horthy után, azaz Hitler és Auschwitz után Horthyt akar, még ha kizárólag csak a kormányzó regnálásának néhány nem destruktív eredményére gondolva teszi is ezt, az valójában Hitlert és Szálasit is akarja, de legalábbis ezt az akarást segíti elő), és hogy mind e helyett az identitásépítés olyan – humánfilozófiailag jó lelkiismerettel vállalható – nemes programjaival támogasd őket, amelyeket az Isten Országának evangéliumi dinamikája fűt?

Az előbb utalást tettem a civilizált világra. Hadd említsek is egy példát. A németországi Tübingenben 1966-ban véletlenül utcát neveztek el Karl Borromäus Adam theológusról, a nácizmus teoretikusainak egyikéről. Az egyetemi szellemi elitnek a náci barbarizálódás folyamatrendszerében játszott rettenetes felelősségét feltáró vizsgálódások során fény derült Adam (addig figyelmen kívül hagyott) dicstelen tevékenységére. A város az utca nevét 2010-ben megváltoztatta.

Főtiszteletű Püspök úr, kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban, tegnap két látogató érkezett lelkészi-püspöki parókiádhoz/rezidenciádhoz, akik a Horthy-emléktábla ügyében szerettek volna beszélgetni Veled. Céljuk az volt, hogy meggyőzzenek a mai esemény programról való levételének erkölcsi és értelmi evindenciájáról. Egyikük egy pátriárka korú nyolcvanéves debreceni férfiú volt, mellesleg Izrael népének a halál árnyékából kikapott üszögként megmentett tanúja, a ma még köztünk lakozó, deportálást túlélők egyike. (Hozzád való elzarándoklásának szingularitását csak olyan biblikus képek alkalmasak érzékeltetni, mint pl. Ábrahám meglátogattatása az I. Mózes 18-ban.) A másikuk egy debreceni születésű református hölgy volt, aki egy hete egyeztetett is hivataloddal e látogatásról (igaz, az elsőként bejelentett partnere még más lett volna). Te azonban végül is nem fogadtad őket. Az említésre sem méltó kommunikációs csetepaték lezárásaként ajtónállóid – egy kafkai víziót idéző szemérmetlen párbeszédben – azt közölték velük, hogy eredetileg 14 órára szólt ugyan a találkozás, de pénteken csak 13 óráig tartasz hivatalt.

Kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban, milyen szellemi horizontokon tájékozódva, milyen lélekkel, milyen belső békével, az imádságos szeretet és a pasztorális tapintat mely léptékével fogod ma délután megtartani a népirtó háborús bűnös Horthy Miklós emléktáblájának leleplezésekor elmondott köszöntő szavaid utáni istentiszteleti alkalmat a Kollégium Baráti Köre előtt? A kérdés talán költői, de tagadhatatlanul igen drámai!

„Sokszor igyekszünk elbújni Isten elől, de titkon mindig várunk rá, hogy ő ránk találjon", mondottad a 2010-ben tartott karácsonyi igehirdetésedben. Most húsvétkor pedig arról tettél bizonyságot, hogy képesnek kell lennünk emberi kapcsolataink újjáteremtésére, és arra, hogy embertársainkkal ne tehessünk meg bármi rosszat.

Főtiszteletű Püspök úr, kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban, „a bűn az ajtód előtt áll, és rád van vágyódása, de te uralkodjál rajta!" (Mózes I. könyve, 4:7.) Erősítsen ebben Téged a filadelfiai gyülekezetnek szóló bátorítás: „Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, a melyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet." (Jelenések 3:8.)

Testvéri köszöntéssel,

Majsai Tamás református lelkész, egyetemi tanár

Most vasárnap hattól újra jazz istentiszteletet ünneplünk. a címe CSEPPEKBŐL CSODÁK.

Vízcseppek. Hangok és szavak. Májusi csodák.

Szabó Dániel - zongorista, zeneszerző
Körmendy Petra - egyetemi lelkész
Molnár Lilla - teológus, magyar szakos bölcsész
Gáncs Tamás - egyetemi lelkész

Szabó Dániel zongorázik,

lesz vízliturgia és keresztelő. májusi csodák, gyere!

alaposnak, jónak ígérkezik az alábbi konferencia holnap, pláne, hogy Márti is előad, és az mindig jó, remélem, hogy mentek!

1. terem

• 9.00-9.20 Földvári József: Szövet, szöveg, trauma – szöveg ,szövet, trauma
• 9.20-9.40 Varga Virág: Hős(nők) újraíródása a történelembe. Tormay Cécile: Az ősi küldött
• 9.40-10.00 Kapus Erika: Az ezerhangú hárfa sikolya. Zenévé szublimált testélmény Erdős Renée két regényében
• 10.00-10.20 Jéga-Szabó Krisztina: Az ünnep elmaradt.  A női szexualitás traumatizáltságának kontextusai Erdős Renée A nagy sikoly című regényében
• 10.20-11.00 Vita

• 11.30-11.50 Jancsikity Erzsébet: Női szerep és identitás Csingiz Ajtmatov korai kisregényeiben
• 11.50-12.10 Őszi Brigita: Trauma és irodalom. A világháború mint a totális értékvesztés állapota a 20. századi magyar és német prózában
• 12.10-12.30 Nagy Krisztián: „Végig vele vagyunk” -  A megőszült test mint az erőszak traumája. Kép és nyelv viszonylatairól Tarr, Krasznahorkai és Mészöly műveinek egy metszetében
• 12-30-12.50 Lajtos Nóra: Egy ablaktalan négyzetben: Sánta Ferenc két novellájának (Kicsik és nagyok, Emberavatás)  gender-és traumaelméleti aspektusai
• 12.50-13.30 Vita

• 14.30-14.50 Marczali Ferenc: Timár Mihály: vívódó idealista vagy liliomtipró házasságszédelgő? Hatalom és szexualitás Az arany emberben
• 14.50-15.10 Pál Dániel Levente: igazság/nem/igazság
• 15.10-15.30 Szabolcsi Gergely: A feldolgozás lehetőségei Szijj Ferenc Kéregtorony című kötetében
• 15.30-15.50 Kovács Natália: Vir, virtus (masculinum) – Garaczi László: Arc és hátraarc
• 15.50-16.30 Vita

• 17.00-17.20 Nagy Márton Károly: „Náomiból az Isten Márává tett” – traumatapasztalat és megküzdés narratív megformálása Bethlen Kata Önéletírásában
• 17.20-17.40 Mészáros Zsolt: A bomlás határfelületei Wohl Stefánia Aranyfüst című regényében
• 17.40-18.00 Várnagyi Márta: A nacionalizmus és a női alárendeltség kapcsolatának narratív hagyománya a 21. századi magyar női regényirodalomban
• 18.00-18.20 Horváth Júlia Borbála: A társadalmi nemi szerepek változása mint trauma Beauvoirnál
• 18.20-19.00 Vita

2. terem

• 9.00-9.20 Izsák-Somogyi Katalin: Van-e a holokausztirodalomnak neme?
• 9.20-9.40 V. Debróczki Edit: Áldozati elbeszélések és a tettes-trauma jelensége a 45 utáni német szépprózában
• 9.40-10.00 Ferber Eszter: „A szó, melyet befed a könny” – 1945 utáni osztrák regények poszttraumás nők irodalom-terápiájában
• 10.00-10.20 Gaál Xénia: Háborús trauma, átírt történelem és hétszáz éves menyasszony A Kalinyingrádi körzet anomáliái Jurij Bujda Porosz menyasszony c. elbeszélésciklusában
• 10.20-11.00 Vita

• 11.30-11.50 Kálecz-Simon Orsolya: A trauma alakzatai Slavenka Drakulić háborús témájú esszéiben
• 11.50-12.10 Lajterné Kovács Krisztina: A trauma neme a „body politic” tükrében Margaret Mitchell Elfújta a szél című regényében
• 12.10-12.30 Györe Borbála: Anorexia mint női performansz – identitásválság és diktatúra összefüggései Sofi Oksanen Sztálin tehenei című regényében
• 12.30-12.50 Virágh Szabolcs: Futó a fronton – Polcz Alaine és Bíró Yvette traumaszövegeinek összehasonlító elemzése
• 12.50-13.10 Mizser Attila: Sötétebbik oldal. Történelem, trauma, fotográfia Márton László Árnyas főutca c. művében
• 13.10-13.30 Vita

• 14.30-14.50 István Anna: Jozef Ignác Bajza nőképe
• 14.50-15.10 Koloh Gábor: Amíg a bíró el nem választ… – A válásról való gondolkodás alakulása Magyarországon 1900 és 1949 között
• 15.10-15.30 Bálint Angelika: Tiszazug drámája – Női szerepek és propaganda Háy Gyula művében
• 15.30-15.50 Nagy Sára: A keresztyén nő traumája barakkba zártan (Visky András: Júlia)
• 15.50-16.30 Vita

• 17.00-17.20 Mihalovics Éva:Ki prostituál(t)? – Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal című filmjének elemzése
• 17.20-17.40 Urbán Bálint: Nyelv, erőszak és nőiség kérdései Clarice Lispector “A Língua do P” című novellájában
• 17.40-18.00 Juranovszky Andrea: Amerikai gótika és a női rabszolgalét traumaélménye Toni Morrison Beloved című regényében
• 18.00-18.20 Gyuris Kata: Másság és etika J. M. Coetzee Szégyen című regényében
• 18.20-19.00 Vita

Absztraktok

A helyszín megközelítése

erről beszéltem Szárszón, emlékeztek még?

Bolond vagyok
A dolgok értelmét keresem
a logikán akarok túllátni
táncolok, mikor sírnom kellene
sírok, mikor buliznom kellene
tele vagyok örömmel olyan dolgok miatt, amiket nem ismerek
már nem foglalkoztatnak a dolgok, amiket ismerek
szeretek valakit, akit soha nem láttam
olyan emberekért rajongok, akikről tudom, hogy csődtömegek
remélem, hogy a dolgok törékenyek, mert nem bízom az állandóságban
vágyakozom a jövő felé, és örülök minden felé tett lépésnek
a földön járok, de az Égről álmodom
az átlagosságom miatt tudom, hogy különleges vagyok
a káoszt zavarosnak érzem és a zavarost termékenynek
nem vagyok befolyásos, mégis törekszem rá, hogy  változtassak dolgokon
nincs hangom, mégis a háztetőkről kiáltok
életem vicc, nagyon komoly csattanóval
költő vagyok, akit elvesztettek a szavak
szeretem a világot, ami hátat fordít mindennek, ami nekem fontos
meg akarom ölelni azokat, akik bántani akarnak
imádkozom azokért, akik utálnak
olyan valakit szolgálok, aki térdelt és más lábát mosta
olyan Istenért élek, aki meghalt értem
ártatlan vagyok, mert tudom, mit vétkeztem
szabad vagyok, mert nem enyém a szívem
erős vagyok, mert törött vagyok
’istentelen’ helyen találtam meg Istent
hű gazember vagyok
hétköznapi radikális vagyok
Isten bolondja vagyok

köszi Macsi!

Helyet keresek a nyári 10 napos keresztény meditációs elvonulásunknak, mert a régi már nem működik.
20-30 fő közötti létszám, ha lehet, ágy, és folyó víz, konyha/ hozható étel/ vega szakács, valamint eső esetére zárt tér, ahol lehetőség szerint melegburkolat van...

Szeretnénk csendes, lehetőség szerint természtközeli helyet.

Köszönöm, ha segítetek!

Kérdések tolulnak az agyamba, amikor azon rágom magam, milyen ígéret éltet? Bizonyítékok nélkül az egész életemet odaadni?
Nekivágni a nehézségnek, a sötét útnak, mert biztos vagyok benne, hogy várni fognak a végén. Mert bízom abban, aki megígérte.
Tehát a kérdésünk most vasárnap, hogy bízom.-e Istenben annyira, hogy legyőzzem a félelememet a sötét/nehéz/bonyolult úttól.
Keresők istentiszteletén válaszokat keresve.

Most vasárnap hattól Tamás mise az egyetemiben, én prédikálok, klassz lesz, gyertek!

most akkor adj nekem 55 percet plíz és hallgasd végig a Lénárt Viktorral készült interjút. kábé miatta lettem lelkész, pláne olyan, amilyen...

http://juventus.hu/2012/05/lenart-viktort-a-mosolyember/

http://www.evangelikus.hu/ifjusag/201emenni-vagy-nem-menni201d

annyira sűrű volt az elmúlt négy nap, hogy csak most jutok elég levegőhöz ahhoz, hogy legalább címszavakban beszámoljak!

szóval szombat reggeli és a jóga között írtam legutóbb pár sort.azóta nem álltunk meg :) a reggeli áhitatot Bogdányi Marcsi tartotta a bűnbeesésről, mert a téma a kivándorlás volt és az előző esti 'teremtés' után a kiűzetés, a bűnbeesés, az elhagyatottság volt a téma.

a délelőttöt, három és fél órát egy kerekasztal beszélgetéssel töltöttük és döbbenetes jó volt. szerintem a sokféle nézőpont egymás mellett irtó jó volt, mert nem is a meggyőzés, vagy a vita volt a cél, hanem azt látni, hogy egy-egy döntés mögött hányféle ok rejtőzhet. Köszönöm ezért (balról jobbra) Morzsának, Dávidnak, Ildikónak, Pistinek, Cilinek és Andrásnak, hogy megosztották velem - velünk a gondolataikat, történeteiket.volt persze, aki inkább vitát látott volna, de az nem az én műfajom, én a körben ülünk és a meséinkkel gazdagítjuk egymást-ban hiszek...

ebéd után Dávidóriás szappanbuborékaival játszottunk, Tammal meg is állapítottuk, hogy ez volt a legsikeresebb workshop mind közül - ennyit a fiatal értelmiségi, egyetemista konferenciáról :DDD

fél négytől hatig voltak a worhshopok, a két Tamás Debrecenből tartotta a filmvetítős-beszélgetőst az Ötödik pecsétről, a döntésekről, és választásokról. Marcsi műhelye a választásaink kapcsán az életminőségünkről szólt, hogy mit választunk, hogyan élünk ebben a testben, mivel gyógyítjuk magunkat, van-e keresztény természetgyógyászat, és hasonló kérdésekre keresték a választ. Csill pedig a labirintusjárás világnapján ujjlabirintust tanított bennünket készíteni, ha lesz kép, felteszem, addig is más tollával ékeskedem.

Vacsora után valami elképesztő mélységet élhettünk meg a hangtál koncert alatt, utána mintha egy másik valóságban tartottam volna az áhitatomat a tékozlóról, aki magát elűzve bolyong...

ezért aztán koltai Kata gitárkoncertjén már csak kevesebben voltunk, meg eredetileg úgy terveztük, hogy ő a beszélgetések, borozások alatt játszik majd, de aztán a koncert mellett döntött, így viszont kevesebben hallották. hosszan, hajnalig beszélgettünk, mert ezeknek a találkozóknak szerintem az igazi mélységét a strukturálatlan időkben való együtt létek, beszélgetések, hallgatások adják.

vasárnap istentiszteletet ünnepeltük. ünnepeltünk teljes szívvel. Barnó szombat este hatkor szólt, hogy nem tud jönni, úgyhogy még egy prédikációt kellett írnom az éjszakában, ettől azért feszült lesz az ember maximalista lánya. nehezemre esik nem a legjobbat adni a tudásomból, de hát ez van, rugalmasság, rugalmasság...

énekelt az égÍgérő, Tam megosztotta a gránátalmát a bűnbánat jeleként, huhh, de erős volt, Viki vezette az úrvacsorai részt. még most is feláll a szőr a karomon, ha arra az egység élményre gondolok, ahogy ott és akkor együtt ünnepeltünk, és hárman vezettük a liturgiát.

Rögtön ebéd után hazairamodtunk, mert háromtól már a Láthatatlan Színházzal kellett előkészülnünk. Öttől a Hős útját járhatták a vándorok és járták is iszonyatosan sokan :) Folyamatos beszélgetések sok-sok órán át. Mennyi történet! Ismét ráláthattam, hogy milyen iszonyatos hiány van férfi modellből, szerepből.

Tegnap pedig a közös pont misszión szolgáló lelkészeknek, papoknak és lelkipásztoroknak tartottunk felkészítést Szakival, pápai református kollégámmal. És csuda klassz volt és volt értelme.

Este még egy másfél-két órás míting a Tamás misés stábbal, mert vasárnap Tamás mise lesz és én prédikálok.

Ma aludtam 11 és fél órát, lassikán újra humanoid leszek :)

szárszó második nap, első reggel, a tóparti napüdvözleten már ma túl vagyunk,  csakúgy, mint a tegnapi előadáson. Kamarás István körülbelül az első mondatával helyretette az egész kivándorlás-vándorlás-migráció témát, az előadása olyan bőséges volt tudással, hogy hetekre van min gondolkodni, szóval itt már csak hátradőlünk és pihenünk a hétvégén :)

Kézdy Péter barátom és kollégám tartotta az esti elcsendesedést. Nem is tudom. Amikor prédikál, csak ott áll a maga szelíd módján, mosolyog és beszél, és közben megértjük. a teremtést, az első elszakadást, a megosztást. hát igen, amikor valaki nagyon 'be van csatornázva' odaföntre, az bármit szól...

Balázs Viki tartotta még az előadás előtt a jégtörőket. és ha már kivándorlás, kis körökben országokat alapítottunk, a közös múlt, jelen, vagy érdeklődés szerint és el is helyeztük magunkat újonnan alapított birodalmainkban. jó játék volt, érkezés és vacsora után mindjárt egy mosollyal kezdeni szerintem jó ötlet.

és persze az éjjelbe nyúló beszélgetések, itt öt perc, ott fél óra. most vagyunk itt, teliház, jó emberek. de vártam. Deo Gloria!!!! :DDDD

meg sem hirdettük és már betelt. óriási örömmel tölt el :)

azért elmesélem :)

május 4-6 Balatonszárszón az evangélikus üdülőben idén is mentál wellness!

Téma: Kivándorlás

pénteken hatkor kezdünk vacsorával, utána jeget törünk, azután Kamarás István (!) vallásszociológus tart előadást a kivándorlás lelki, társadalmi, erkölcsi, stb stb oldalairól. MOSTAKAROOOOOM!

utána Lélek-zés

szombaton reggel reggeli, aztán lélek-zés, aztán kerekasztal!

ül velünk,,aki elment és visszajött, aki kide jött el, aki ide jött, de továbbmenne, aki nem megy sehová, aki országom belüli leganagyobb távot tette meg...

délután worksdhopok, beszélgetős, filmezős, természetgyógyászos, fingerlabirintusos- (találd ki, melyikre megyek :)

vacsora után tibeti hagtál koncert, este Balatonparti lant koncert

vasárnap ÜNNEP! Istentisztelet és lant és úrvacsora és áldás, áldás, ó ige, áldáás!

újra Maastrichtban :) Arie szentelésére jöttem, tegnap volt. majd holnap indulok tovább. szép ünnep volt, az édesapja vezette a liturgiát és én voltam az egyetlen nő lelkész. jó hangulatú volt, és nagyon hosszú :)

a legjobb találkozni. olyan, mintha mindenkinek az életében lenne egy térkép, amit maga ír, rajzol. az enyém itt, ezen a környéken döbbenetes precizitással van megrajzolva. ismerem az utvákat, a kapukódot, a lekanyarodót az autópályáról és a boltost is. reflexből nyúlok a villanykapcsolóhoz...

mégis jó, hogy már nem vagyok itt. sokáig hiányzott annyira, hogy fájt, de amiért jöttem, mind emberileg, mind szakmailag, hogy változzam, növekedjen, az már megtörtént, nincs már itt dolgom.

de jó tudni, hogy van egy hely, ahol változtam és változtak körülöttem emberek, hatottunk egymásra, és elengedtük egymást.

jó ez...

többen tudjátok, hogy nem vagyok oda a magyar egyházi könnyűzenéért, kiráz a hideg a borzalmas prozódiával magyarra kínzott dicsőítő nótáktól. sokszor én érzem kellemetlenül magam, hogy ez ugyanaz a 'cég', mint én...

ennek a gaz tendenciának tart évek óta ellen az Evangélikus Országos Zenei Tábor.

Isten áldja meg őket!!!

sokszor takaróznak keresztények azzal, hogy a szándék a fontos, és hogy milyen kedves dolog. igen igen... de a mi részünk meg az, hogy szakmailag is hozzátegyük azt, ami csak tőlünk kitelik! Isten mindenből a legjobbat adta, legalább próbáljuk meg, hogy mi mennyire vagyunk képesek!

szóval van a zenei tábor, ahol profi és elkötelezett és piszok jó muzsikusok tanítják az ifjakat erre.

aztán ott a serdülőkorom nagy emléke. a Jónás és Jézus. egy magát megnevezni nem kívánó barátnőmmel vallottuk be épp tegnap este egymásnak, hogy mi még bizony szoktuk hallgatni az akkori hamisos-gagyis kazettát :) de az az igazság, hogy ez még mindig jó zene.

és most a kettő összeért, és a zenei táborosok felújították a darabot, és turnéra indulnak vele holnap az alföldön!!! menjetek és hallgassátok.

méltó dícséret ez!!!

egy kicsit más verzióját tanítom ennek a történetnek minden meditációs kurzusomon, de a lényeg ez.

” Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.

Egyikük a Rossz. – A  félelem, a düh, a irigység, a féltékenység, a  sajnálat, a szánalom, a kapzsiság, az erőszak, az önsajnálat, a bűntudat, a harag, a kisebbrendűség, a hazugság, a hamis büszkeség, a felsőbbrendűség és az ego.

Másikuk a Jó. – A Szeretet, az öröm, a béke, a remény, a nyugalom, az alázat, a kedvesség, a jóindulat, az empátia,  a nagylelkűség, az igazság, az együttérzés és a hit.” ‘

Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját:

” És melyik farkas győz?”

Az öreg indián mosolyogva válaszolt:

“Az, amelyiket etetem!”

"II. Holnemvolt fesztivál – Mesemondás felnőtt gyermekeknek

Tegnap Erdő Péter, bíboros prímás, a Magyar Katolikus Egyház feje, elmondta az elmúlt sok év legfontosabb beszédét az Élet menetén. Amióta újra divat lett Magyarországon a rasszizmus, az antiszemitizmus, a kirekesztés, amióta ezt nyíltan lehet vállalni, egyetlen keresztény egyház se állt még ki ilyen keményen a gyűlöletbeszéd ellen! Fontos pont, és köszönet érte Erdő Péternek.

Kedves Barátaim!

Lelkiismereti kötelességemnek érzem, hogy elmondjak itt most három gondolatot.

A kereszténység nem fér össze az antiszemitizmussal! Nem fér össze a gyűlöletkeltéssel és az indulatok szításával semmilyen vallási közösség, semmilyen népcsoport ellen. Mesterünk, a Názáreti Jézus főparancsként tanította azt, ami ott áll már a héber Biblia lapjain is: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Ez pedig minket, keresztényeket minden ember szeretetére kötelez. Ez a menet ma a Salkaházi Sára-rakpartról indult el. Arról a helyről, ahol a katolikus szerzetesnőt, Boldog Salkaházi Sárát azokkal a zsidó asszonyokkal és gyerekekkel együtt lőtték a Dunába, akiket a rendházban rejtegetett. Példája ma is kötelez minket.

Az antiszemitizmus nem fér össze az emberséggel! A Biblia szerint minden ember Isten teremtménye. Mindnyájan egymás testvérei vagyunk.

Van remény, ha mindnyájan összefogunk, és akarjuk! A gyűlölködés, az antiszemita, a rasszista beszéd és cselekvés mindig mérgező. Mindegy, hogy ki teszi vagy mondja ezt, és mindegy, hogy miért, milyen okból vagy milyen célból – mindig elfogadhatatlan. Ha ebben egyetértünk, ha ezt elismerjük – és nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is –, akkor van esélyünk. Akkor megtaláljuk azokat a közös erkölcsi alapokat, amelyekre életünket, országunkat és jövőnket építhetjük.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Forrás: szombat.org

Ez a beszéd, nem csak azért fontos pont amit mond, hanem, mert kiútat mutat az évszázados kettéosztottságból, a bal-jobb megosztottságból. És megmutatja, a véleményed nem függhet attól a sztereotipiától amibe belenyomnak a saját vagy a másik oldaladról! Köszönjük!